Előjön a ködből. Világítanak a szemei. Morog és támadni készül. Megremeg bennem az elfojtott lélegzet és ledermedek.Átfut az agyamon a tegnap reggeli finom érintés, a kéz, ami épphogy hozzámér miközben átadja a már-már mámorosan illatozó kávét. A tekintet, ami búcsúzik. És az a kényszeredett mosoly amit udvariasságból festett arcára. Feszültebb pillanataimban szokott kísérteni az a mosoly.Azt hiszem ez is olyan.Hagytam, hogy a fenevad széttépjen, s közben csak azt a mosolyt láttam.
nyina
Utolsó kommentek